Léleköntő

A Nem Adom Fel Alapítvány
Autizmus programja

Intenzív terápiás napok a hétköznapokban

„Létezik egy megfoghatatlan ajándék, amely többet ér, mint bármi, amit kézbe vehetünk. Ezt nevezem önmagunk odaajándékozásának, vagy jelenlétünk ajándékának.” /Gary Chapman/

A 2015-ös tábor végén mindnyájan azt a vágyat fogalmaztuk meg, hogy milyen jó lenne így, ebben a meleg, egymásra figyelésben dolgozni év közben is. Milyen jó lenne ezt az élménydús, vidámságra épülő fejlesztést kínálni a tanév során is… Ebből a vágyból született az „intenzív terápiás nap” programunk. A nap keretét zenés közös kezdő és záró játék adja. Állandó segítők vannak a gyerekekkel, akik egész tanév során teljes figyelmükkel, felkészültségükkel és felelősségükkel egy-egy gyermek jóllétéért vannak jelen. Ebben a közegben nem veszítjük szem elől a legfontosabb céljainkat: a gyermekek egymás közötti kommunikációjának, és szociális készségeinek fejlesztését. A helyzeteket tálcán kapjuk, csak az a dolgunk, hogy „háttéremberekként” mindig a gyermek segítségére legyünk a felmerülő szituációkban. Támogatásunkkal a gyermekek jól használható sablonokat tanulhatnak a kortársakhoz való kapcsolódáshoz.
A kiszámíthatóságot, a biztonságos közeget a gyermekek egyéni igényei szerint alakítjuk ki, és a programokat a számukra legalkalmasabbnak vélt módon előre jelezzük.
Az intenzív napon kínált egyéni és kiscsoportos gyógypedagógiai fejlesztéseinken is a csoportos helyzetek tanulása, a kommunikáció fejlesztése a kiemelt feladat. A programhoz kapcsolódóan fontosnak tartjuk a szülői konzultációkat is, amelyeket a résztvevő gyermekek szüleinek rendszeresen biztosítunk. A konzultációk során lehetőség nyílik a gyermek segítőjével való beszélgetésre, gyógypedagógiai tanácsadásra, illetve coaching jellegű konzultációra is.

Copyright © 2016-2018. Minden jog fenntartva. by Gergeli