Csodálatos dolog sérültekkel foglalkozni - Önkéntes szemmel (2. rész)

"Csodálatos dolog sérültekkel foglalkozni"- Önkéntes szemmel (2. rész)

 

Kováts Tímea a Never Give Up Gospel kórus tagja, Macskalány a Nem Adom Fel tánckarban, és Alapítványunk buzgó önkéntese. Három évvel ezelőtt a Nick Vujicic rendezvényt a színpadon és a kulisszák mögött élhette át, és rengeteg élményt tudhat magáénak.

 

Az örök erőforrás

 - 2013-ban kerültem be a kórusba, édesanyám hallotta a tv-ben, hogy lesz válogató. Azt hiszem kevesebb, mint egy hetem volt felkészülni. A válogatótól eléggé féltem, mert még nem nagyon énekeltem emberek előtt egyedül, ráadásul voltak ott tv-sek, akik interjút próbáltak készíteni velem, pedig annyira izgultam, hogy a nevemet is elfelejtettem. Arra tisztán emlékszem, hogy mikor megérkeztünk, a liftben Benedek Árpival mentünk fel, akit akkor még nem ismertem, de óriási mosollyal fogadott - ez erőt adott. Aztán a meghallgatáson már hamar rájöttem, hogy nincs mitől félnem, mindenki bátorított, oldott volt a hangulat, kedves volt mindenki. Annak ellenére, hogy úgy érzetem, ott jól teljesítettem, utána napokig izgultam, hogy felvesznek-e a kórusba.
Nick érkezésére egy olyan közösség született, ahová csupa jó ember érkezett. Ebben a pár napban tapintható volt a szeretet, ami Nickből és a többiekből áradt. Úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok, Nick szavai és az engem körülvevő emberek megnyugtattak. Fantasztikus volt a kórussal több ezer embernek énekelni, látni a könnyes szemeket és azt, hogy erőt adunk az embereknek jelenlétünkkel és az énekünkkel. Az ott kapott szavak, ölelések és a szeretet örökre az enyémek maradnak, és mindig erőt fognak adni.

 

A csendből előre

- A kóruspróbákon mindig jól éreztem magam, de nem barátkoztam senkivel, csendesen meghúzódtam, ugyanolyan csendesen énekelgettem, és ennyi nekem elég is volt. Ez most ugyebár nagyon furcsán hangzik, mert most pont az ellenkezője van. Kicsit furcsa volt nekem a többi sérült között lenni, mert sosem találkoztam még velük. Aztán jött a fordulópont, amikor az egyik mellettem éneklő látássérült lány - mint utólag elmesélte- megelégelte, hogy állandóan csendben vagyok, és ha beszélgetést kezdeményez, én akkor is hamar hanyagolom a témát, "lerázom" őt a rövid válaszaimmal. Szóval történt egy fordulópont, amikor nagyon jó barátnők lettünk, attól kezdve a kórusban is oldottabb hangulatban tudtam részt venni. 
Legtöbbször hallás után tanultuk a dalokat (úgy kezdtük a próbán, másnap pedig általában meg is kaptuk a szöveget, hanganyagot). A hallás utáni szövegtanulás nekem nehézséget okozott - a többieknek viszont ez volt a könnyebb, ahogy láttam-, de mindig kaptam segítséget az akkori kórusvezetőtől és a társaimtól is. 
Aztán később megkaptuk Schmélné Papp Ágit magunk mellé kórusvezetőnek, amibe részemről eleinte nehéz volt belerázódni, mint minden új dologba. Most viszont azt hiszem, nagyon egy húron pendülünk, imádom Ágit, és a kórust, minden kihagyott próba miatt fáj a szívem.

 

Barátok, utak, táborok

 
- Ha a kórusra, és a Nem Adom Fel-re gondolok, egyszerre nagyon sok minden eszembe jut, sokáig tudnám sorolni. Barátok: a legtöbb barátomat ezáltal ismertem meg, és nagyon hálás vagyok értük. Utazások: volt lehetőségem többször is a zenekarral tartani külföldre, amiért szintén nagyon hálás vagyok, mert ezeken az utazásokon kívül nem nagyon jártam még külföldön. Nagyon jó emberek között csodálatos élményekben volt részem. Táborok: ez az elengedhetetlen nyári program már negyedik alkalommal, nagyon szerettem eddig mindegyiket más-más miatt. Különleges volt számomra, mindegyikből tanultam valamit, és hoztam haza valamit magammal. Az alapítvány kitölti az életemet, és nem is tudnám leírni, mennyi mindent köszönhetek neki.

 

Önkéntesség, és minden, ami belefér

- Ha időm engedi, önkéntesként jelen vagyok rendezvényeken, illetve a tábor előkészületeiben is szoktam segíteni. A táborban az elmúlt két évben csapatvezetőként vettem részt, az azt megelőző években pedig segítőként. Idén nyáron jártam Vető Annáék autista gyerekekkel foglalkozó táborában is, 3-4 napot töltöttem ott. Nagy kihívás volt számomra, mert nehezen látok bele ezeknek a gyerekeknek a fejébe, de az utolsó két napon már nagyon jól szórakoztunk, és amire nem számítottam: közel engedtek magukhoz. 
Szoktam járni még gyerekprogramokra is, Borsodba és Pándra - szintén amikor időm engedi, pedig legszívesebben minden alkalommal ott lennék. Ezt is nagyon szeretem, mivel a gyerekek mindig közel álltak a szívemhez, könnyű velük játszanom. Ugyanakkor találok benne kihívást is, mikor például egy csapat gyerkőcöt kapok magam mellé, akikkel nekem kell foglalkoznom, akikkel együtt kell ötletelnem, majd létrehoznom valamit. Nagyon szeretem csinálni.
Ha éppen nem az alapítványnál tevékenykedem valamilyen formában, akkor vagy olvasok, vagy pedig iskolába járok. Jelenleg végzős vagyok, és az érettségire készülök. Nagy tervem - és egyelőre még az álmom-, hogy a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karára mehessek továbbtanulni, és a későbbiekben sérültekkel szeretnék foglalkozni. Többek között ezt a célt is a Nem Adom Fel-nek köszönhetem, mert megmutatta nekem, hogy milyen csodálatos dolog ilyen emberekkel foglalkozni. Egyébként pedig a napjaimat az iskola tölti ki, amit nagyon szeretek (Waldorf iskolába járok), és szinte már most fáj a szívem, hogy ott kell hagynom az osztálytársaimat és az iskolámat. Erről is legalább ennyit, ha nem többet tudnék írni, de ez már egy másik történet…



Csatlakozz Te is önkéntes közösségünkhöz a facebookon:
 
www.facebook.com/groups/nemadomfelonkentesek

 

Kapcsolódó cikkek az oldalon:  A „Nem Adom Fel - Varázs” - Önkéntes Szemmel
 
                                                    Mindenki hozzánk tartozik- Önkéntes szemmel (3. rész)
 

Never Give Up Gospel Kórus

A weboldal, a rajta található összes képpel és egyéb tartalommal együtt, szerzői jogvédelem alatt áll.
Copyright © 2013 - Nem Adom Fel Alapítvány - Budapest - Minden jog fenntartva

Style Setting

Fonts

Layouts( inner pages )

Direction

Template Widths

px  %

px  %