Nem Adom Fel Egyéniségei - Káló Dzsenifer

Káló Dzsenifer – lelkes, csupa mosoly „nemadomfeles”

 

A debreceni Nem Adom Fel „fesztivál” táborban találkoztunk személyesen először, a válaszai azonban hamarabb megérkeztek, amikor hazajött nyáron Déváról. Egy csupa mosoly lányt ismertem meg, aki egy percig sem tud nyugton maradni, imádja a kisebbeket, fontos számára a szeretet kinyilvánítása, egy jó szó, egy baráti ölelés. De a szemében egy kis huncutság is ott van… kíváncsi voltam, milyen ember is ő, mint régi „nemadomfeles”.

-       Hogyan kerültél kapcsolatba a Nem Adom fel Alapítvánnyal?

 

-       10-évvel ezelőtt Szendrőládon épült meg az első "Nem Adom Fel ház" ahová hátrányos helyzetű gyerekeket vettek fel.
Már  voltak olyan hátrányos helyzetű gyerekek, akik fel voltak írva egy listára, hogy ki menjen  én nem voltam a listán. A legjobb barátnőmet, Etát hívták oda. Én is nagyon szerettem volna vele menni. Bár senki nem szólt, hogy mehetek, de édesanyámnak azt mondtam, hogy: „Anya!  Gyere, menjünk el oda a Nemadomfel Házba, írassál be engem is!”. Így is lett: 7 éves voltam mikor oda kerültem, sokan jártunk oda velem egy korosztály vagy, 1-2 évvel idősebbek, és én nagyon szerettem oda járni!
Sok mindenre megtanítottak minket: tiszteletre, köszönni, Imádkozni, írni, olvasni, számolni, énekelni, táncolni és még sorolhatnám mennyi mindenre.
Később elvittek minket táborokba is, gyönyörű szép helyekre
Páran voltunk külföldön is "repülővel", ami nekünk óriási élmény volt.  Svájcban voltunk először, talán 10 éves lehettem akkor, és mint egy csoda, annyira hihetetlen volt ez az egész. 13 évesen az alapítvánnyal Dániába is utazhattam, soha nem gondoltam volna, hogy én ezekre a helyekre valaha is eljutok.

 

-       Most már te is lassan felnőttél, jársz még a házba vissza? Látogatóba? Önkénteskedni? Segíteni?

 

-       Ahogy nőttünk, mi gyerekek egyre kevesebben maradtunk. Nem értettem, hogy a többiek miért nem jönnek, nekik miért unalmas, amikor nekem ez megunhatatlan. Nekem felejthetetlen mindaz, amit ott kaptam, és ahova eljutottam. Tíz éve, hogy itt vagyok, és még nagyon sokáig szeretnék maradni. Annyi fantasztikus emberrel találkoztam, kettőnek nagy hálával és köszönettel tartozom. Az egyik Papp Szabolcs, a másik Dely Géza. Nélkülük nem jutottunk volna el oda, ahol most vagyok, vagyunk. Örökre szívembe zártam a Nem Adom Fel-t!

 

-       Nyáron Erdélyben jártál önkéntesként. Hogyan kerültél oda? Milyen élményekkel tértél haza?

 

-       Idén márciusban voltunk Erdélyben turnén az NEMADOMFEL Együttessel, sok helyen felléptünk, utoljára Déván adtunk koncertet a Szent Ferenc Alapítványnál. Papp Szabolcs felajánlotta, hogy jöjjek nyáron ide vissza önkénteskedni. Először elbizonytalanodtam, aztán mégis elvállaltam, hogy a dévai gyerekekkel és Csaba testvérrel találkozhassak. Két hétig voltam Déván. Az első héten a konyhán segítettem főzni, meg minden más munkában részt vettem. Nagyon szeretek konyhán dolgozni és örültem, hogy ezt a feladatot kaptam! A második héten kaptam 5 kisebb gyermeket, akikről én gondoskodtam. Lefekvés, felkelés, étkezés, fürdés, programok, beszélgetés. Minden percét imádtam velük! Nagyon szeretem a gyerekeket! Őket is a szívembe zártam. A két hét alatt rengeteg élménnyel lettem gazdagabb! Öröm volt a gyerekekkel együtt lenni, És a konyhán főzőcskézni, igazán jóérzés volt mikor étkezés után köszöngették az ételt, hogy milyen finomakat főztünk.
Rengeteg szeretetet kaptam ott Déván
Élmény volt mikor megláttak a gyerekek és rohantak oda hozzám, pusziltak, ölelgettek, nagyon tudnak szeretni! Próbáltam viszonyozni amennyire csak lehetett. Nagyon szerették mikor énekeltem nekik. Az utolsó pár napban Deniszának megtanítottam egy dalt, utána folyton azt kellett énekelnünk. Igazán megszerettem a gyerkőcöket ez idő alatt.


 

-       Te mit tanultál a dévai árva gyerekektől?

 

-       Egyet kiemelnék: „Amit eléd raknak ételt, azt edd meg! Ha nem kéred, add oda annak, aki szívesen megeszi helyetted, de soha ne dobd ki!” Eleinte úgy voltam vele, ha nem kérem, kidobom, de nagy hiba volt... szerencsére voltak olyan gyerekek, akik szívesen megették! Megtanultam Bójte Csabától, hogy „Az ételt megenni kell, nem szeretni. Egymást kell szeretni és nem megenni.”

-       A debreceni tábor után mivel töltöd majd a napjaid?

 

-       Kezdődik a suli. Idén sikerült szakmát szereznem, női szabó lettem. Szeretném letenni az érettségit, ami két év lesz, és ha sikerülne, akkor jogosítványt szerezni. De még emellett ott van a zene, a tánc, és a fotózás is, mint hobbi, és szenvedély.

 

Kívánom, hogy sikerüljön!

 

Szöveg: Dubniczki Csilla


A weboldal, a rajta található összes képpel és egyéb tartalommal együtt, szerzői jogvédelem alatt áll.
Copyright © 2013 - Nem Adom Fel Alapítvány - Budapest - Minden jog fenntartva

Style Setting

Fonts

Layouts( inner pages )

Direction

Template Widths

px  %

px  %