A szeretet adja a lelkierőt

Júniusban volt 9 éve, hogy Schmélné Papp Ágnes átvette a Never Give Up Gospel Kórus vezetését. Ági, pár éve még maga sem hitte el, hogy egyszer az éneklés és a kórusvezetés lesz a fő munkája.

Hogyan tekintesz vissza a kezdetekre? 

2013-ban, amikor Nick Vujicic először Magyarországra jött, akkor alakult meg a Never Give Up Gospel kórus. Bolyki Balázs hozta létre, az akkor még csak fogyatékossággal élőkből álló kórust. Engem Mark Zeman a Golgota Gospel vezetője ajánlott, úgy gondolta, én alkalmas vagyok erre a pozícióra, lenne érzékem hozzá. Később Dely Géza és Kiss Barna kért meg, hogy vegyem át a vezetését.  

2010-ig bankban dolgoztam, jött a gazdasági válság, ami engem is érintett. Váltanom kellett, és akkor kezdtem el éneket tanítani. Végzettségem még nem volt, de képességem az oktatásra igen. Kezdetben magántanítványaim voltak, majd elvégeztem a Baptista Teológiai Akadémia gospel-magánének szakot, és 2015-ben diplomáztam. Nem csak úgy hirtelen felindulásból kezdtem a szakmát, hiszen 6 éves korom óta éneklek. 

Tagja voltam a Magyar Rádió, majd az Operaház Gyermekkórusának, zenei gimnáziumba jártam, énekeltem a Pünkösdi Agapé Gyülekezetben, és tanítottam is. Azóta a NOA Énekstúdió is felkért, hogy dolgozzak náluk, mint énektanár, ma már ennek az igazgató-helyettese vagyok. 

Milyen érzés volt belecsöppenni egy teljesen más világba? 

Az igazat megvallva: minden évben fel akartam adni… Én valójában egy távolságtartó ember vagyok, próbáltam kívülálló maradni, de nem sikerült. Az az igazság, hogy megszerettem a kórus tagjait.  Észrevettem idővel, hogy már nem csak nekik fontosak a próbák. Azt láttam, hogy egész héten várják, hogy mikor lesz a próba, és mikor jöhetnek. Az itt dolgozók mesélték, hogy el sem tudom képzelni, mennyire elengedhetetlen számukra, hogy énekelhessenek. 

Először zavarba ejtő volt, hogy a saját fogyatékosságukból viccet csinálnak, és ezt nem tudtam hova tenni. Tipikus mondat koncerten egy látássérült kórustagtól: „Nem látom a kezeket a magasban!” Ők így figurázzák ki magukat. A fogyatékosságukat nem negatívumként élik meg, hanem adottságként. 

Nemrég láttam, hogy újra castingot tartottatok? Mire készültök most?  

A pandémia után úgy gondoltam, jót tenne mindenkinek egy kis vérfrissítés. A kezdeti, és az újrakezdéssel járó lelkesedés felpezsdítette a kórus életét. Természetesen időre van szükség, hogy az újak is megtanulják az énekeket, melyben hangfelvételekkel segítem őket. Szerettem volna több projektet, de azért figyelembe kell vennem a másfél év szünettel járó helyzetet. Jelenleg a Múzeumok Éjszakájára készülünk, mely június 25-én lépünk fel este 10-kor a Vasúttörténeti Parkban.  

Az elmúlt évek alatt mit kaptál a kórustól és te mit tudtál átadni? 

Úgy gondolom, a boldogság nem egészségtől, pénztől függ, hanem egy belső döntés. Dönthetünk úgy, hogy kesergünk a nehézségeken, de úgy is, hogy az adott helyzetben megpróbálunk életben maradni. Amit én átadtam, az az anyáskodó természetem. Olyan vagyok, aki védi, segíti őket, ha helyzet van, akkor azt meg kell oldani. Én mit kaptam? Rengeteg tapasztalatot és szeretetet. 

Ki állítja össze a dalokat, a tematikát? 

Évekig Géza és Barna állították össze a dalok listáját, a zenei kíséretet, de idővel teljességében én vettem át. A lista összeállításán túl zongorán is kísérem a dalokat. 

Mi ad erőt a továbbiakhoz? 

Úgy érzem, hogy ameddig rám van bízva ez a csapat, addig felelősséggel tartozom feléjük. Azt hiszem egyszerűen a „szeretet” a megfelelő szó az erőre. 

Nekem van egy titkos álmom: hogy ha meghallanának minket a rádióban és nem látnak, csak hallanak, akkor azt mondják: ez egy profi csapat! Ne azért legyünk sikeresek, mert sérültekből áll a kórus, hanem mert képesek vagyunk olyan színvonalat, hangulatot produkálni, mint más híres énekesek. Ne sajnálatból értékelje a sikert a közönség, hanem saját magukért. Ezt kívánom, ez ad erőt, és remélem, meg is valósul! 

Hasonló cikkek:

Ne maradjon le újdonságainkról!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Skip to content