A Nem Adom Fel Alapítványnál büszkén valljuk, hogy összefogással bárki többre juthat, mint egyedül. Hogy örömmel segítünk, ha módunkban áll, és bármikor szívesen dolgozunk együtt olyanokkal, akiknek az álmai a miénkhez hasonlóak. Hiszen, ha többen dolgozunk együtt, az egyben azt is jelenti, hogy többeknek tudunk segíteni, közelebb kerülhetünk megosztott céljainkhoz.

 

Az ÉTA 1977-ben alakult meg, 36 tagszervezettel, melyeknek száma azóta is folyamatosan bővül.  A Szövetség ernyője alá 4-5000 fő értelmileg akadályozott, és halmozottan sérült ember, az ő családtagjaik, és a velük foglalkozó segítők és szakemberek tartoznak.

 

Ezeknek a szakembereknek az a célja, hogy érdekvédelmi tevékenységükkel és szolgáltatásaiknak nyújtásával hozzájáruljanak a fent említett célcsoport és közvetlen környezetük életminőségének javításához.

 

Érdekvédelmi tevékenységeken kívül, a teljesség igénye nélkül foglalkoznak patrónus programok segítésével, belső pályázatok kiírásával, szemléletformáló programok szervezésével és tematikus napok megtartásával is.

 

Mindezen túl, a tagszervezetek számára gyakran adnak lehetőséget arra, hogy munkatársaik felnőttképzéseken vehessenek részt, ahol tovább pallérozhatják elméjüket. A művelődést ösztökélő törekvéseik mellett örömmel patronálnak alkotótáborokat, vándorkiállításokat, és mentálhigénés, családsegítő kezdeményezéseket is.

 

A Szövetség pályázatin a 2016 és 2019 közötti időszakban volt szerencsénk több ízben is nyerni. Nekik köszönhetően szervezhettünk táborokat autizmussal élő gyerekeknek, és gördülékenyebben mentorálhattuk azokat a kollégáinkat, akik ma a Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben dolgoznak.

 

És természetesen nem felejthetjük el, hogy ők voltak azok is, akik horvátországi születésnapi turnénk megvalósulását is nagylelkűen támogatták. Projektjeinkhez való hozzájárulásaik segítenek bennünket abban, hogy munkánkat nyugodtabban, biztosabb kézzel végezzük. Hálásak vagyunk nekik azért, hogy velünk járnak a céljaink felé vezető úton.

 

Megszakítás