Ami széppé teszi a napjainkat

Büszkék vagyunk a tényre, hogy Alapítványunknál mindenki megtalálhatja a helyét, és olyan környezetet teremtünk számára, amelyben ki tudja bontakoztatni a tehetségét. Ehhez azonban szükségünk segítő kezekre. Az ETA csapata például azok közül való, akikre mindig számíthatunk. A Nem Adom Fel Alapítvány Kreatív Műhelye az egyik legújabb része csapatunknak, amelynek születése izgalommal tölt el bennünket.   […]

Innováció és összefogás

Az EASPD a legnagyobb európai nonprofit szervezet, amely ernyőszervezetként összefogja a fogyatékosság területén tevékenykedő több mint 20,000 szociális szolgáltatást és 41 ország 180 szervezetét. Ennek a szakmai közösségnek tagjai közösen dolgoznak 8 kulcstémában, hogy segítsék a fogyatékossággal élő embereket. Az évek során kialakult hosszú távú és konstruktív partnerségeik Európa-szerte számos szervezettel és intézménnyel lehetővé teszik […]

Disszemináció 

Programunk a „Szülősegítő Szolgáltatások Támogatása 2022” (Szülő2022) pályázatából valósul meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett „Szülősegítő Szolgáltatások Támogatása 2022” (Szülő2022) című pályázat keretében megvalósított Komplex szülőtámogató program autizmussal élő gyermeket nevelő családoknak elnevezésű programunkról szóló disszeminációt közöljük ebben a cikkünkben.   Projektünk célja: nagyon gyakori, hogy az […]

Kreatív műhely az ÉTA támogatásával

Nem Adom Fel Alapítvány egy kreatív foglalkoztató műhelyt hozott létre azzal a céllal, hogy az alapítványnál dolgozó fogyatékossággal élő munkavállalóknak egy olyan munkakör lehetőségét biztosítsa, ahol értékes munkát végezhetnek. A kreatív munka figyelmet és koncentrációt is igényel, ezért terápiás jelleggel is tud funkcionálni. Egy adott termék készítőjének jó érzés a tudat, hogy értelme és értéke […]

Zene és fiatalság: Avagy öt ok miért járj néptáncra

A hétköznapjainkról általános szabályként elmondható, hogy nagyon zsúfoltak. Minden percünk tömve van feladatokkal, és ennek sajnos nincs korhatára. Ha nem vagyunk elég idősek a klasszikus értelemben vett munkához, akkor a tanulás foglal le bennünket, különórák, ponthatárok. Néha bizonyosan jól jönne valami, ami segíthet kiengedni a gőzt, a felgyülemlett ideges energiákat. A néptánc erre is remek […]

Sikerrel zárult foglalkoztatási pályázatunk

Sikerrel zárult foglalkoztatási pályázatunk, melyet az FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft), valamint az EMMI és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósult meg.  A pályázat keretein belül az volt a célunk, hogy 2021-ban 15 megváltozott munkaképességű személyt integráljunk a nyílt munkaerőpiacra. A feladat akadályait sikerrel véve ma mind dolgoznak. Zsófi ma már […]

Zenei közösség és önismereti fejlesztés Pándon

Zenei foglalkozásokat, szociális fejlesztést tartottak 16 Nem Adom Fel Házas gyermek részére Január elseje és Június harmincadika között. A „Mindenki szívében van egy dallam”( SZOC-20-ALT-FEJL-ESZK-4-0229) pályázat keretén belül új hangszereket vásárolhattunk, ezzel igyekezve azon, hogy gyarapítsuk a gyerekek lelki gazdagságát.  Ahogy a tanult hangok és ritmusok száma és bonyolultsága fokozatosan bővült, diákjaink egyre több dalt […]

„Legyetek jók, ha tudtok” – EFOP – 1.3.7 – 17- 2017- 00236

A Nem Adom Fel Alapítvány a „Legyetek jók, ha tudtok” című projektet a Rakacaszendi Görög Katolikus Parókiával együtt, konzorciumi együttműködés keretében valósítja meg. Alapítványunk 2005-ben jött létre azzal a céllal, hogy a társadalom valamilyen okból hátrányos helyzetű csoportjait, tagjait támogassa, elősegítve fizikai, mentális, szociális állapotuk, helyzetük javulását, társadalmi integrációjukat, illetve reintegrációjukat.   A Nem Adom […]

Zeneszó és közösségépítés Szendrőládon

Zenei foglalkozásokat, szociális fejlesztést tartottak 16 Nem Adom Fel Házas gyermek részére Január elseje és Június harmincadika között. A „Mindenki szívében van egy dallam”( SZOC-20-ALT-FEJL-ESZK-4-0228) pályázat keretén belül új hangszereket vásárolhattunk, ezzel igyekezve azon, hogy gyarapítsuk a gyerekek lelki gazdagságát. A pályázat a Belügyminisztérium jóvoltából valósulhatott meg, a szervezet egy millió forintos támogatást nyújtott a […]

Fogyatékossággal élő fiatalok foglalkoztatásának elősegítése

A Nem Adom Fel Alapítvány által 2019-ben az ÉTA Országos Szövetség támogatásával megvalósított pályázati programja Pályázati kiírás címe: Az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége (ÉTA) pályázata tagszervezetei számára a 2019. évi foglalkoztatási programok támogatására.   A megvalósított pályázati program címe: Program a fogyatékossággal élő fiatalok foglalkoztatásának segítésére a Nem Adom Fel […]

Megszakítás