Autizmus Világnap 2020 – Interjú Berki Dáviddal

Április 2-a az Autizmus Világnapja. Ezen a napon világszerte az autizmus spektrumzavarra hívják fel a figyelmet, amely tízmilliókat érint a földön. Kollégáink közül is többen élnek ebben az élethelyzetben és gondoltuk megkérdezzük őket, hogyan élik meg a napokban a koronavírus által kialakult állapotot, miben jelent ez nehézséget számukra. A Világnap alkalmából ezen a héten minden nap egy autizmussal élő kollégánkkal történő beszélgetést olvashatjátok.

Autizmussal élőként, hogyan éled meg ezt a járványhelyzetet?

Jelenleg egy használati kollégiumban vagyok önellátóként elhelyezve. Nincs saját fürdőszobám, nincs saját konyhám, nincs saját mosdóm, mint az előző helyen, ez a napirendemben korlátozásokkal lép fel. Ez azt jelenti, hogy ha veszélyben érzem a privát szférámat, akkor az a személyes higiéniám rovására megy, mert egyszerűen nem vagyok hajlandó úgy tisztálkodni, hogy attól kell féljek, hogy megzavarnak.

Maga a járványhelyzet nem új nekem, eddig is itthonülő voltam. Csupán annyi változott, hogy nem fogadhatok vendégeket és nem láthatom Páromat, Zsuzsit (aki viszont a saját családjánál “ragadt”), ami erőteljes szociális szorongást okoz nekem, mert teljesen egyedül élek. A többieknek ott a családjuk, de nekem ez a luxus nem adatott meg. Haragszom azokra, akik ilyen időben kint lófrálnak ok nélkül, és azokra, akik a párjukkal lehetnek. Én is a Párommal akarok lenni és rettegek attól, hogy a helyzet annyira kiidegeli Őt, hogy nem fogja tovább bírni, és elhagy engem. Nem tudunk rendesen kommunikálni, nincs neki szabad privát szférája, ami rajtam csapódik le, mert én tényleg semmiről nem tehetek.

Rettenetes szeretethiányom van és jólesnének az ölelések.

Rajtam kívül mindenki, akit ismerek, átéli a családi együtt töltött idő fogalmát, jól érzik magukat együtt, és együtt többek lesznek, fejlődnek. Én pedig meg vagyok rekedve és behozhatatlan hátrányban szenvedek, ami miatt dühös vagyok azokra, akik ilyenkor a szeretteikkel lehetnek, mert velem senki nem foglalkozik. Engem senki nem szeretget, velem senki nem játszik, nekem senki nem főz, senki nem hallgat meg és senki nem vesz komolyan. A legtöbben csak annyit csinálnak, hogy elmondják, hogy jaj, biztos nagyon rossz nekem, meg ilyenek, de ettől én még nem leszek jobban.

Mit csinálsz otthon, hogyan osztod be a napodat?

08:00 kelés, 08:30 tisztálkodás, 9:00 reggeli, 9:30 takarítás, 12:00 ebéd, 18:00 vacsora, 22:00 fekvés, 00:00 alvás. A maradék időben dolgozom Home office-ban, illetve játszom az Xboxomon, vagy a laptopomon. Ha elfogy az élelmem, akkor Ninja üzemmódban kell kimenjek, egy olyan házilag készített újrafelhasználható maszkban, amiben úgy nézek ki, mint egy Ninja. Az egyetemi tanóráim Skype-ra lesznek áthidalva, az órarendem még ismeretlen. Nem igazán van említésre méltó teendő ebben a házi őrizetben.

Mi változott az életedben?

Eddig bejártam dolgozni, most itthon dolgozom. Eddig a Kávézóban ebédeltem, most én főzök. Eddig Zsuzsival tudtam együtt lenni, de most itthon kell maradnom. Rettegek, hogy mi lesz, ha a kapcsolatunkra megy, és én nem tehetek ez ellen semmit? Szükségem van arra, hogy szeretve legyek. Többet vagyok itthon, többet játszom a gépen meg a konzolon.

Mi ad erőt a mindennapokban, hogyan tudod átvészelni ezeket a napokat?

Ha biztosítva van minden és biztonságban érzem a kapcsolatomat Zsuzsival és nem kell attól félnem, hogy minden szavam olaj a tűzre és hogy mi lesz, ha egyszer olyat mondok, ami miatt szakítana velem, azaz ha ilyenektől nem kéne tartanom, akkor igazából én elvagyok.

Rettenetesen felemészt engem a magány és a szeretethiány. A szeretetet sajnos csak személyesen tudom érzékelni. Hiába tudom kognitívan, de ha nincs kifejezve nekem egyértelműen, akkor nem tudom érzékelni.


Interjút készítette: Dubniczki Csilla

Hasonló cikkek:

Ne maradjon le újdonságainkról!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Skip to content