Autizmus Világnap 2020 – Interjú Vető Annával a Léleköntő Program, és a „Meghallgatlak” szülősegítő szolgálat vezetőjével

"Erőt ad, ha este elcsendesedem, visszatekintek a napra és azt érzem, hogy bár számos ponton jó lenne fejlődnöm, és látom a hibáimat, mégis nagy örömmel töltenek el a visszaidézett közös nevetések, a szülői visszajelzések, a megoldott problémák, s a közös értés tapasztalatai."

Szülőként, családanyaként, autizmussal élő gyermeket nevelő, dolgozó nőként, feleségként hogyan éled meg ezt a járványhelyzetet?

A járványhelyzet komoly kihívás elé állít. A hosszú évek alatt kialakított rutin, az ügyesen kicentizett idő- és erőbeosztásom most dugába dőlt. Újra kell gondolni, értékelni mindent: mennyire elengedhetetlenül fontos, mennyire megvalósítható a jelen körülmények között? Szerencse, hogy az autizmussal való közelség évek óta folyamatosan alakít, rugalmasabbá tesz, de most mégis azzal szembesülök, hogy még bőven van hova fejlődnöm…

Először is fontos, hogy a családban kialakuljon egy élhető, új rendszer, hogy mindnyájan megtaláljuk a helyünket az új gépezetben, elhiggyük, hogy elég jól meg tudjuk oldani az életünket, képesek vagyunk a kicsi lakás tereit igazságosan elosztani és egy közös, egymás szükségleteit figyelembevevő beosztás segítségével békében is lehetünk egymással. A keretek kialakításában következetes vagyok. Ragaszkodom a közös étkezésekhez, hiszen étkezés közben könnyebben indul el egy közös, egymást meghallgató beszélgetés. Mindenkit bíztatok a testmozgásra. Esténként közös megfontolással értékeljük a napot, részt vállalunk a másnapi háztartási feladatokból, s azt is megpróbáljuk megtervezni, hogy kinek, mikor lesz rám szüksége az online tanulás rejtelmeiben… Egyéni napirendeket egyeztetünk a közös célok mentén, majd a nap végi beszélgetésekben engedjük el a korábban megbeszélteket, ha az új helyzet már mást kíván…

Mellette ott van a Léleköntő program koordinálása, ami a karantén ideje alatt is működik…

Igen, nagyon fontosnak érzem, hogy a Léleköntő Program képviselőivel rendszeres közös konzultációk során megtaláljuk azokat a teljesen újszerű módszereket, ahogyan továbbra is a családok mellett maradhatunk. Keressük az utakat, ahogyan a szülők életében aktuálisan felmerülő nehézségekre reagálhatunk, és a gyermekek fejlesztése sem áll le, hanem a szülők online intenzív képzésével tovább léphetünk. Ezért indítottuk el a Léleköntő „Meghallgatlak” szolgálatot, és már az első héten kiderült, hogy bizony nagy-nagy szüksége van a családoknak szakmai és emberi támogatásra. Ahol például egy bentlakásos iskolából került haza az autizmusban súlyosan érintett gyermek, vagy ahol a több gyermekkel egyszerre kellene többféle digitális tananyagot követnie az amúgy otthonról dolgozó szülőnek, s az egyik még ráadásul különös figyelmet igényel, nos, itt nagyon komoly kétségbeesést tapasztalunk a szülőkben. Látszik, hogy egészen konkrét, gyakorlatban kidolgozott eszközökre, segítségre van szükségük. Az eddig kísért családjainknak skype-konzultációkat ajánlunk, eszközöket készítünk, küldünk. Tematizált fejlesztőeszköz és információs anyag adatbázist is készítünk a honlapunkra. A csapat megtartása is nagyon fontos. A máskor heti egy három órás team megbeszélésünket most két részletre bontottuk, hogy egymás meghallgatásának, megtartásának is tágabb teret adjunk, illetve az új helyzetben felmerülő szakmai kihívásokat is így még rendszeresebben, közösen át tudjuk tekinteni. Az önkénteseinkkel is kapcsolatban vagyunk és igyekszünk összekötni a szükséget a segítő szándékkal. Így alakul, hogy ráérő önkéntesek részvételével skype mese szolgálatot is kezdeményezünk, hiszen a szülőknek ez is pici fellélegzést jelenthet.

Mire figyelsz jobban most, mint máskor? Hogyan tudod megóvni magad és a családot a hírektől?

Az összezártság, a külvilágból érkező ijesztő hírek közepette különösen fontos, hogy mire figyelek, hol van a fókuszom? Hullámokban bizony elragadnak a híradások, a félelmetes számadatok, elönt a tehetetlenség pl. az egyedül élő édesanyám ellátására gondolva… Ilyenkor megijedek és a pánik rossz tanácsadó… Amikor kapkodni kezdek, bizony ennek következménye a feszült kommunikáció, az elejtett tányér és az odaégetett ebéd…

Nagyon fontosnak tartom tehát a csöndemet. A napot ébredés után, mikor még a család alszik, elmélyüléssel, imádsággal kezdem. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy miközben észlelem és elfogadom az érzéseimet, megfogalmazom, hova szeretnék tekinteni, mi, illetve Ki a legfontosabb a számomra, megfogalmazom a tisztelet, a szolgálat vágyát. Teret adok a csöndnek, ami körülöttem és bennem van. Kimondom magamnak, hogy a mellettem lévő másik embert és az ő szükségleteit szeretném észrevenni, komolyan venni, s ezt a csendet magamban megőrizve szeretnék ma jelen lenni mindabban, ami történni fog. S csak ezután, a csöndes fülelés, a szándékaim tisztázásában való időzés után gondolom át a napi terveket, feladatokat. Fix napirendem van, melyet most a családdal közösen kialakított tervekhez igazítottam. De ha valakinek hirtelen szüksége van rám, akkor a nem halaszthatatlan feladataimat félreteszem… Fontosabb…

Mire jut több időd?

A családdal közös időbeosztásban az egyéni feladatok megszervezésén, az online tanulás kialakításának feladatain túl most helyet kapott a mozgás, a játék, a minden esti közös filmnézés. Az esti közös visszatekintéshez és a másnapi közös háztartási feladatok beosztásához, tervek kialakításához táblázatokat készítettünk. A „milyen volt a napod?” -kérdés megválaszolásához időnként a DIXIT társasjáték kártyáit használjuk, hiszen annyira sokszínűek, sokféle érzést tükröznek. Az is vidám, amikor ezekkel a kártyákkal azt mondjuk el, hogyan láttuk egymást a nap során. Mindeközben gyakoroljuk az én közléseket, vagyis azt, hogy a magam érzéseiről, tapasztalatairól beszélve osztom meg a többiekkel az élményeimet és nem a másikat minősítve. De az érzések felismertetéséhez mindenféle más rajzos vagy fényképes kép is felhasználható… Keressük a derű lehetőségeit. Közös zenehallgatás, táncos mozdulatok ebédfőzés közben, mémek megosztása. Mindezt nagyon fontos, hogy azzal a tapintattal tegyük, amely észreveszi, hogy a másik érti-e a viccet, jólesik-e neki, vagy most éppen csendre lenne szüksége? A lakás kicsi tereit okosan beosztva próbálunk egymásnak lehetőséget adni az elvonulásra, az intimitást igénylő telefonok intézésére. Azt hiszem, amire ez az új élethelyzet lehetőséget ad, amiben fejlődhetünk, az leginkább az egymásra figyelés.

Hogy mire van több időm? Talán arra, hogy lássam a gyermekeimet, bár elsőre az volt az érzésem, hogy ez az ő korukban (mindnyájan huszonévesek) már nem lenne olyan fontos… De, ha mélyebben belegondolok, nagyon sok új lehetőségünk van ezzel a karanténnal… Az egyértelmű, hogy több idő jut az egyeztetésre, a beszélgetésre. A gyengeségeink sokkal könnyebben előbukkannak most az összezártságban, így arra is több idő jut, hogy egymás megértésén, a másiknak való megbocsájtáson munkálkodjunk… 🙂 Nekem a leginkább az a kihívás, mikor a saját hibáimon, elrontott helyzeteimen kellene felülemelkednem… Talán több időnk lehet, ha akarjuk, ha odaszánjuk magunkat, a személyes beszélgetésekre is. S ezekben a beszélgetésekben, kilépve az eddigi pörgésből, esélyt kaphatunk arra is, hogy reflektáljunk az eddigi életünkre. Tudatosíthatjuk, hogy most kicsit kívülről nézve a korábbi önmagunkat, mit szeretnénk majd a karantén után máshogyan csinálni? Sőt, azt tapasztalom, hogy a fiatalokkal való beszélgetésekben előkerülnek ebben a helyzetben a mélyebb, identitásukra vonatkozó kérdések is: mi a dolgom a világban, mit tehetek a Földünkért, mit tehetek az embertársaimért? Nagy dolog ez, ha ilyen irányú változásokat tapasztalunk önmagunkon.

A szakmai munkámra másképpen van több időm, mint korábban. A személyes szülői konzultációkat videokonferenciákon tovább tudjuk vinni, de a gyermekekkel való személyes fejlesztőmunka hiányzik. Összességében most az átszervezés miatt többet dolgozom, mint korábban, de remélem, és teszek érte, hogy az itthonlétben ne minden a munka körül forogjon, mert ezzel frusztrációt, fájdalmat okozok a családtagjaimnak.

Mi ad erőt neked ebben a helyzetben?

Erőt a belső rendszerem ad, azt hiszem, igazán megtartó a számomra, hogy viszonylagos egyensúlyt alakíthatok ki a számomra nagyon megtartó csend, a családtagokkal közös programok és a munka, a világ zajai között. Akkor vagyok kiegyensúlyozott, ha egy egységben tudom látni mindazt, ami történik, s benne a magam helyét, ha vissza-vissza tudok térni a bennem levő mély bizalomhoz. Nagyon tudatosan figyelek arra, hogy ennek a figyelemnek tere legyen. A hajnali órák nagyon értékesek a számomra, mert lakásunk kis terében ilyenkor élhetem meg az engem valóban éltető szemlélődés csöndjét.

Erőt ad, ha a férjemmel, egymásra időt szánva beszélgetünk és így kialakulhat a másik megértése. Fontos számomra, hogy akarjuk elfogadni egymást, s hiszem, hogy ehhez csak az értés vezethet. Erőt ad nekem tehát, ha azt érzem, megérthettem valakinek az elsőre talán feszültséget okozó reakcióinak okát. És rendkívül felszabadító, ha megtapasztalhatom, hogy én is értve vagyok…

Erőt ad, ha barátokkal telefonálhatok, ha egy, a számomra fontos online közösséghez kapcsolódhatok, ha közösen ünnepelni tudunk. Erőt ad, ha azt látom, hogy a számomra fontos emberek boldogulnak, ha annak, amit a munkatársainkkal teszünk, értelme van, ha élet fakad abból, amit teszünk. Erősít tehát minden mosoly, minden, a szülők által visszaküldött fotó, hogy használják az eszközeinket, olvassák a mesét.

Erőt adnak a pozitív visszajelzések!

Erőt ad, ha este elcsendesedem, visszatekintek a napra és azt érzem, hogy bár számos ponton jó lenne fejlődnöm, és látom a hibáimat, mégis nagy örömmel töltenek el a visszaidézett közös nevetések, a szülői visszajelzések, a megoldott problémák, s a közös értés tapasztalatai. Ilyenkor elönt a hála mindezért, s hitem szerint köszönöm meg azt, hogy a növekedés eszköze lehettem néhány apró helyzetben.

Interjút készítette: Dubniczki Csilla

Hasonló cikkek:

Ne maradjon le újdonságainkról!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Skip to content