Borda Klára – a táncos lábú gyöngyfűző

Úgy is mondhatjuk, hogy ő az Alapítvány „hivatásos” gyöngyfűzője. Az ő keze munkája mindenhol feltűnik, adományos asztalokon, karkötők és virágok, újabban sünik és méhecskék formájában is. Egy éve a gyöngyszövést is gyakorolja, fejleszti.

A gyöngyözés az egyik szenvedélye a 33 éves Klárinak, még be sem fejezi az irodában, mire hazaér újra folytatja. A találkozásunk elején azt hittem más szinte nem is érdekli, de mire a beszélgetés végére értünk egyik ámulatból estem a másikba. A 23 éve epilepsziás rohamokkal küzdő lány sokszor a betegsége miatt nem jutott el például a szociális gondozó vizsgáig, bár az írásbeli, szóbeli és gyakorlati része sikerült, mégsem engedték a vizsgabizottság elé. Ennek ellenére idősek otthonában tartott kreatív foglalkozásokat. A Csupaszívek Társaságánál Csató Zsuzsa által szervezett jeltánc-csoportnak is a tagja volt. Dely Gézával is ott ismerkedett meg.

Borda Klára
Borda Klára gyöngyszövés közben a Nem Adom Fel Kávézó Dorina termében. Fotó: Dely Dávid


Csilla: Hogyan kerültél a Nem Adom Fel Alapítványhoz?
Klári: Húú, hát sok helyen dolgoztam, legutóbb két Costa Coffee-ban, de hosszú ideig nem tudtam maradni az epilepsziám miatt. Sokat voltam rosszul, és szerintem a munkatársaim féltek, hogy nem tudják, hogyan kell kezelni, ha jön egy roham. Igaz, én mindig érzem, ha közeledik, olyankor csak annyit kérek a közelemben állótól, hogy fogjon meg, tartson meg egy kicsit… szóval otthagytam ezt a munkát. Géza segített, 2 éve vagyok itt. A Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben kezdtem, az érzékenyítő tréningcsapatban is benne vagyok, de inkább a gyöngyfűzés áll közel hozzám.

Csilla: Elég vastag szemüveged van… hogy látod az apró gyöngyöket?
Klári: 50 %-os látássérült vagyok. Anyukámmal élek, otthon ő segít a mintákat megrajzolni kockás papírra, és úgy tudom számolni a szemeket, kirakni a mintákat. Lámpával dolgozom. A táncban ez nem akadályoz.

Csilla: Tánc? Milyen tánc?
Klári: (nevetés a válasz) A tánc a másik hobbim és szenvedélyem, hetente járok táncházakba. Kedvencem a PásztorHóra Zenekar autentikus moldvai csángó népzenét játszik. Hozzám legközelebb az erdélyi táncok állnak.


Itt már egy kicsit kezdtem gyanakodni: tánc, népzene, számomra ismeretlen kifejezések a néptánc, népzene világából. Persze Klári csak nevetett jóízűen rajtam. Aztán mi derült ki? Anyukája, Sebő Klára néptáncos volt a régi Bartók Néptáncegyüttesben és a testvére, azaz Klári nagybátyja nem más, mint a híres Galagonya, Cimbora és egyéb megzenésített versek énekese a Fölszállott a páva volt zsűritagja, a Sebő Együttes vezetője, Sebő Ferenc. Mire ide elértünk már minden világos volt: a vérében van a népzene és a néptánc.

Csilla: Mit jelent neked a „nemadomfel” érzés?
Klári: Azt, hogy itt abszolút jól érzem magam, jó a társaság, teljes mértékben elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, és itt barátokra leltem. Itt azt csinálom, amit szeretek. Álmom, hogy bevételem is legyen abból, amiket készítek. Erre még várni kell.

Egyszer minden álom valóra válik. Reméljük Klárié is. Addig is csak táncoljon, élvezze a népzenei esteket, koncerteket, mert aznapra is ez volt betervezve. Fantasztikus egyéniség, aki a munkában és szabadidejében is megtalálja a boldogságát.


Szöveg: Dubniczki Csilla

Hasonló cikkek:

Ne maradjon le újdonságainkról!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Skip to content