Kálmán Liza

Liza egy rendkívül kreatív lány nagyon hálásak vagyunk, hogy velünk van. Mindig van egy remek ötlete egy értékes hozzászólása a történésekhez. Liza egyébként hamarosan gyógypedagógus lesz, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon tanul értelmileg akadályozottak és autizmus spektrumzavar pedagógiája szakirányokon. 2017 óta része önkéntes csapatunknak és nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá, mert már nem csak az önkéntes csapat tagja, hanem a Léleköntő programot is gazdagabbá teszi jelenlétével!

Hogyan kerültél a Nem Adom Fel Alapítványhoz és lett belőled NEM ADOM FEL Önkéntes?

A Nem Adom Fel Alapítvány munkásságát akkor ismertem meg, amikor elkezdtem az egyetemen a gyógypedagógiai képzést. Fél évig csak távolról figyeltem őket, aztán az egyik hallgatótársam bíztatására – aki akkor már évek óta a NAF önkéntese volt – elmentem az egyik programra, ahol azonnal beleszerettem a híres „Nem Adom Fel lelkületbe”

Milyen önkéntes feladatokban vettél/veszel részt?

Eleinte az érzékenyítő tréningeken voltam segítő, jellemzően olyanokon, amelyeket óvodákban, vagy iskolákban rendeztek meg. Az elmúlt két évben a Szigeten és az Erzsébet-táborokban is voltam néhány napot, szintén a csodálatos érzékenyítő-csapattal, és számtalan másik önkéntessel. Voltam segítő a Rehab Critical Massen, néhány koncerten, rendezvényen. A legfontosabb és legmeghatározóbb élményem pedig, hogy a táborokban is segítő lehettem: mind a „nagy” Nem Adom Fel táborban, mind az alapítvány autizmussal élő gyermekekkel foglalkozó kisebb programjának, a Léleköntő programnak a táborában.

Mit jelent Neked NEM ADOM FEL Önkéntesnek lenni?

Hogy mit jelent NEM ADOM FEL Önkéntesnek lenni? Hűha… ez nehéz kérdés. Nehéz, mert amit igazán jelent, azt nem lehet megfogalmazni, nem lehet szavakkal jellemezni. Mondhatnám, hogy önbizalmat, értékes kapcsolatokat, barátságokat, tanulási lehetőségeket adó, felemelő, meghatározó, de nem ez a lényeg. Amit igazán jelent, az talán az az érzés, amikor végigsétálsz a táborban az egyik végéből a másikba, és folyamatosan, néhány méterenként megállsz, mert aki szembe jön veled, az köszön, mond pár szót, azzal beszélgetsz egy kicsit, viccelődtök, gyakran meg is ölelitek egymást… és csak sodródsz, egyik ember karjából, szeretetteljes szavaiból a másikba, és tobzódsz abban az érzésben, hogy itt szeretnek téged. Hogy itt értékes vagy, itt elfogadnak, pontosan úgy, ahogy vagy. És érzed, hogy végre van egy hely, ahová az a sok szeretet, ami a szívedben az év során felgyűlik, és amit ebben a rohanó világban nem tudsz hová tenni, most megállás nélkül áradhat ki belőled, egyenesen a lehető legcsodálatosabb, legértékesebb, legkülönlegesebb emberek

lelkébe. És az amúgy 10 perces útból félórás út lesz, és elfelejted, hogy hova is tartottál. De nem is igazán számít. Mert ami igazán számít, az nem a feladat, hanem a jelenlét, a pillanat.

Mi volt a legváratlanabb, legizgalmasabb, legmeglepőbb, legmeghatóbb, legviccesebb, leg…. élményed NEM ADOM FEL Önkéntesként?

Van egy nagyon megható élményem, amit szívesen megosztanék a kedves Olvasóval! Valójában egyébként számtalan volt, ezért inkább nem egy konkrét történetről, hanem egy pillanatról írok. A tábor utolsó estéjén vagyunk, áhitatkor, ülünk a tábortűz körül. Már túl vagyunk a hangos, felszabadító játékokon, a gitárzenén, a közös éneklésen, a csenden. Most egyvalaki beszédet mond. Utal egyes emberekre, név szerint és anélkül, megköszöni a jelenlétüket, elmondja, milyen értékesek, s hogy mindannyian mennyit tanulhatunk tőlük. Köztük van az a fiú is, aki mellettem ül. Ránézek, a fiú könnyezik. Erre én is könnyezni kezdek. Eltelik öt másodperc, s körülöttünk egytől egyig mindenki. Mintha a meghatottság, ez az elvont, nehezen megfogható, ritka érzelem valamiféle kézzelfogható, emberfeletti formát öltött volna, s végigsimította volna mindegyikünk arcát, átszakítva minden gátat, s egy pillanatra elfelejtettünk mindent és mindenkit, aki ezen a maréknyi emberen kívül van. Csak ültünk, és hálásak voltunk, hogy itt lehettünk.

Hasonló cikkek:

Ne maradjon le újdonságainkról!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Skip to content