Kocsis Nikolett (Nikol)

"Igazából az Élet arra épül, hogy sosem szabad feladni semmit. Miért adnám fel? Az eddig megtett lépések értelmüket vesztenék. Úgy gondolom, inkább a feladás veszítse értelmét, mint az eddig megtett lépések. "

Nikol mozgássérült, de ez alig észrevehető köszönhetően a Pető Intézet fejlesztéseinek és néhány műtétnek. Szerény, barátságos, nagy érzelmek hordozója, és hatalmas szíve van. Engem is megríkatott, pedig csak egy kávéra hívott meg. A beszélgetés végére belopta magát a szívembe őszinteségével, mosolyával, lelki tisztaságával. Pedig annyi fájdalom, veszteség, szomorúság érte már a 28 éve alatt. Mégis mindig talpra tudott állni. Ő tényleg olyan, aki soha nem adja fel.


Csilla: Hogyan kerültél a Nem Adom Fel Alapítványhoz?
Nikol: 2013-ban jött először Nick Vujicic Magyarországra. Akkor került a látóterembe az Alapítvány. Még az előadás előtt tapasztalati szakértőket kerestek az érzékenyítő csoportba és bátorkodtam jelentkezni, így én is azon szerencsések közé kerültem, akik személyesen is találkozhattak Nick-kel, bár az előadáson csak néző voltam. A NEVER GIVE UP Gospel kórus fellépése csodálatos volt, ebből az alkalomból alakult meg, és ahogy figyeltem őket, arról álmodtam, hogy én is közéjük tartozhassak. Szerencsére kerestek új kórustagokat és egy hónappal később ide is jelentkeztem. Ez volt az első igazi kötődésem az Alapítványhoz, és úgy éreztem végre megérkeztem. Először önkéntesként, illetve kórustagként.

Csilla: Most mivel foglalkozol?
Nikol: Az Alapítványnál a hírlevelek kiküldése az egyik feladatom, egyébként pedig egy nagyon jó cég alkalmazottja vagyok az ottani számlázási osztályon.

Csilla: Mit jelent neked „nemadomfelesnek” lenni?
Nikol: Igazából az Élet erre épül, hogy sosem szabad feladni semmit. Miért adnám fel? Az eddig megtett lépések értelmüket vesztenék. Úgy gondolom, inkább a feladás veszítse értelmét, mint az eddig megtett lépések. Hullámvölgyek mindig voltak, vannak, lesznek, de a zene, az írás, a munka, a közösség itt van. Olyan közösség ez (is), ahol önmagam lehetek és elfogadnak. Jól érzem itt magam, nincsenek konfliktusok, vagy ha vannak is, mindent meg lehet beszélni. Fontos, hogy egymás arcára mosolyt tudjunk varázsolni.

Csilla: Mik a további céljaid, terveid?
Nikol: Célom egyszerű emberként élni egy olyan életet, amiről érdemes mesélnem. Eljátszottam már a gondolattal, hogy az asztalfiókban ragadt írásaim megjelenjenek könyv formájában, de még keresem hozzá az utat. Szeretném, ha az éneklés is megmaradhatna az életemben. (A Nem Adom Fel Együttes 4. lemezén a Kell egy dal c. dal szövegét én írhattam és az együttes 20. éves jubileumi koncertjén debütálhatott.)

Csilla: Példaképed?
Nikol: Az Édesanyám, mert ő tanított meg küzdeni, kitartani. Az ő céltudatossága, ereje a mai napig erőt ad.

Csilla: Mottód?
Nikol: „A szeretet mindenen átsegít.”
Ehhez már nincs mit hozzáfűznöm.



Szöveg: Dubniczki Csilla

Hasonló cikkek:

Ne maradjon le újdonságainkról!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Skip to content