Nagy Kriszta

A hangját szerintem mindenki ismeri, aki hallotta a NEMADOMFEL Együttesben énekelni. Legutóbb pedig azt az örömhírt kaptuk, hogy ő is megkapta a Dér Juice 500.000 Ft-os támogatását, mely szólóénekesi karrierjét támogatja. Kriszta Budapesten él, látássérült. Koraszülött volt, ennek következménye, hogy a retinája maradandóan károsodott. Tanulmányait a Vakok Általános Iskolájában végezte, ugyanitt OKJ-s szőnyegszövő képesítést is szerzett. Ezután már hagyományos körülmények között egy vendéglátó ipari középiskolában érettségizett. Letette az alapfokú angol A típusú nyelvvizsgát, de call center adatrögzítői képesítése is van.

Csilla: Hogyan kerültél a Nem Adom Fel Alapítványhoz?

Kriszta: 2017 novemberében a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete keretein belül működő Közművelődési és Kulturális Bizottság – melynek jegyzője is vagyok – megrendezte hagyományőrző programsorozatát a Hermina Kulturális Napokat, ezen belül is a Hangvarázs című zenei tehetségkutató versenyt, melyen jómagam is részt vettem. Ezen rendezvényen hallott engem énekelni Vaskó Marcsi, a NEMADOMFEL Együttes szóló énekesnője. Felajánlotta, hogy lépjek be a NEVER GIVE UP Gospel kórusba, aminek szívesen eleget tettem. Így a 2017-es „Jobb Velünk a Világ” gálán már én is színpadra léphettem a Nemzeti Színházban. Ezután egyre többet szerepeltem a kórussal, mígnem 2018 tavaszán Marcsi elhívott a NEMADOMFEL Együttes utcazenélésére, ahol megismerkedtem az együttes többi tagjával is. Innentől kezdve fokozatosan kapcsolódtam be a közös munkába. 2019 júliusában egy zánkai Erzsébet táboros koncertről hazafelé tartva, Kiss Barna ajánlatot tett számomra, hogy csatlakozzam hivatalosan az Együtteshez, illetve a Nem Adom Fel Alapítványhoz. Így 13 évnyi betanított munka után 2019. augusztus 1-jével beléptem az Alapítvány dolgozói közé.

Nem Adom Fel Egyéniség


Csilla: Mi itt a feladatod?

Kriszta: Mint az Együttes énekese részt veszek a közös próbákon, fellépéseken, és minden együttest érintő eseményen.

Csilla: Most a járvány idején hogyan, mivel töltöd a napjaidat?

Kriszta: Jellen pillanatban egy bérelt lakásban élek egyedül. Az itthoni teendők mellett (takarítás, mosás, stb.) jórészt internetezek, tartom a kapcsolatot messengeren és telefonon, a családtagokkal, a barátokkal, és a kollégákkal. Filmet nézek, részt veszek a Noa Énekstúdió online óráin, és tanulom az új dalokat. Ha pedig nagyon unatkozom, zenét szoktam hallgatni, és a régi fényképeket nézegetem.

Csilla: Mi hiányzik a korábbi, megszokott életedhez képest?

Kriszta: Egyre inkább hiányzik nekem az egész csapat, a kora reggeli kapkodásos koncertre indulások, amikor soha nem találom meg időben a lakáskulcsomat, a temérdek mennyiségű sós sütemény, amit kedvenc törzshelyemről egy cukrászdából szoktam vinni a csapatnak. Hiányoznak a közös KFC-s reggelizések, Huszka Zoli által hozott édes sütemények, a közös jóízű nevetések, a koncertek sorozata, a fantasztikus hangulat. Hiányzik ezen kívül, két jó barátom, akiket a NEM ADOM FEL Táborban ismertem meg, Cserényi Zsuzsi, és Berki Dávid. Ezen felül, nagyon hiányzik az együttes „Frontmamája”, Füzesi Szilvi, kórusvezetőnk Schmélné Papp Ági, nagy lelki támaszom, Vaskó Marcsi, és nem utolsó sorban Kiss Barna, hiszen nélkülük olyan lenne az együttes, „mint a kávé cukor nélkül”. Itt is elnézést kérek mindenkitől, akit név szerint nem emeltem ki, de az Alapítványon belül mindenkire szívesen gondolok.

Nem Adom Fel Egyéniség


Csilla: Mi ad erőt neked a mindennapokban?

Kriszta: Mostanában igyekszem több olyan dologra koncentrálni, hogy elviselhető legyen a kialakult járvány helyzet. Az új dolog tanulása, a filmnézés olvasás, zenehallgatás, és a barátokkal való kommunikáció, ezek mind elvonják a figyelmemet a rossz hírekről. Ugyanilyen lelkesedéssel várom minden este, Barna Facebookos előadását, és Bokor Leventével való közös online főző műsorukat. Bár időnként nagyon nehéz lelkileg, de ilyenkor vagy NEMADOMFEL vagy VILLON TRIÓ lemezt teszek be. Bízom benne, hogy hamarosan túljutunk a koronavírus járványon, és újra találkozhatunk.

Csilla: Terveid, álmaid a jövőre nézve?

Kriszta: Remélhetőleg a járvány után, elkezdhetem szóló lemezem munkálatait, melyre a Dér Juice-tól támogatást kaptam. Szeretnék egy nagyon jó hangulatú humoros anyagot összehozni. Azután szeretnék egy hatalmas bulit tartani, valahol, melyre sok barátot, és kollégát meghívnék. Amatőr szinten régóta foglalkozom fényképek készítésével, és egyszer szívesen betekintenék egy fotóműhely munkájába is. Mindezt humorral párosítva, mert úgy gondolom, hogy csak ez segíthet át minket a mostani nehéz időszakon.

Csilla: Van-e kedvenc idézeted, mottód?

Kriszta: „ Akinek humora van, az mindent tud, akinek nincs, az pedig mindenre képes.”

Így igaz!

Hasonló cikkek:

Ne maradjon le újdonságainkról!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Skip to content