A nehézségeink ellenére képesek vagyunk másoknak adni

Milyen lehet az élete annak, aki felnőtt kora küszöbén veszíti el teljesen a látását? Hogyan tud tovább élni, elfogadva a saját állapotát, ami végleges? Mekkora hit és életerő kell ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, sőt gyereket vállalni, édesanyává válni és mellette dolgozni? Lehetséges! Császár Angelika a Nem Adom Fel Alapítvány tapasztalati szakértője élő példa erre, hogy MINDENT meg lehet valósítani: gyermeket nevelni, dolgozni, önkénteskedni, képzésekre járni, új ismereteket szerezni, tanulni, fejlődni, barátokkal lenni - vagyis teljes életet, boldogan ÉLNI.

Csilla: Szeretném, ha mesélnél egy kicsit magadról, hiszen van, aki még nem ismer Téged.

Angi: Császár Angelika vagyok, egy ismeretlen genetikai betegséggel rendelkező 25 éves, teljesen vak anyuka. A genetikai betegségemből kifolyólag vélhetően egy tünet a megvakulás, 18 éves koromban vesztettem el a látásomat, előtte jól láttam. Jelenleg Budapesten élek önállóan, 3 éves kislányommal és vakvezető kutyámmal, Kristállyal. Vácon nőttem fel, szüleim jelenleg is a környékén laknak, így számomra az a térség szintén kedves nekem, de Budapest az igazi város számomra. Már csak azért is kötődöm Váchoz, mert ott még láttam és sok kedves, szép emlék fűz oda. A megvakulás tényét igazán feldolgozni sosem lehet, viszont megtanulni vele együtt élni, és abból a legtöbbet kihozni annál is inkább. Kiskorom óta élet igenlő személyiségem van, így ebben a kicsit átalakultabb élethelyzetben sem volt számomra túl nagy kérdés, hogy csinálom-e így tovább az életemet, avagy sem. Nagyon fontosnak tartom, hogy sérült emberként törekedjünk fejleszteni magunkat, színesíteni a mindennapjainkat. Most elsőként anyuka vagyok, amit nagyon szeretek minden nehézség ellenére, mert egy olyanfajta hivatás, amit talán szó szerint szavakba sem tudok önteni, a kislányom egyszerűen az életem, minden napomat megszépíti, ahogy szerethetem, ahogy tisztelhetem, ahogy egyszerűen az édesanyja lehetek. Emellett dolgozom a Nem Adom Fel alapítvány érzékenyítő csapatában, mint tapasztalati szakértő, amit nagyon szeretek. Elképesztően fontosnak tartom azt a fajta munkát, amit mi csinálunk, hiszen arra törekszünk, hogy közelebb hozzuk az ép és sérült embereket egymáshoz, mindezt úgy, hogy minden kollégámban megvan a „nemadomfel lelkület”, ami által igazán hitelessé válunk. Sokszínűnek tartom a munkánkat, hiszen különböző programokon veszünk részt, különböző feladatokat kapunk, több területre is betekintést nyerhetünk/részesei lehetünk. A NEVER GIVE UP Gospel kórusban is énekelek, de a munkán kívül különböző képzésekre járok annak érdekében, hogy folyamatosan fejlődjek, hiszen a tudás hatalom! 

Csilla: Hogyan és mikor kerültél az Alapítványhoz, és mi itt a fő feladatod?

Angi: 2020. április 1. óta dolgozom az Alapítványnál, mint tapasztalati szakértő. A fő munkaterületem az érzékenyítés különböző intézményekben, de háttérben a kapcsolatok kiépítésére is törekszem pl. iskolák felkeresése, és tréningeink megajánlása, kiajánló alap megszerkesztése/írása, szakmai beszámolók megírása, adminisztratív tevékenységek. Számomra nagyon pozitív, hogy színes munkaköröket tölthetek be, arról nem is beszélve, hogy amit képviselünk ezekkel a munkákkal az egy hatalmas pozitív dolog!

Csilla: Mit jelent neked a “nemadomfel” lelkület?

 Nekem a hitelességet jelenti, azt, hogy mi mindannyian azt képviseljük, hogy lehetséges, hogy Isten bőven sok kővel ellátott utat szabott ki nekünk, de még is át tudunk jutni ezeken a köveken, és van, amikor el tudjuk felejteni azokat a bizonyos köveket! A nehézségeink ellenére képesek vagyunk másoknak adni, csinálni, felállni és tovább lépni!

Csilla: Szabadidődben – ha van a kicsi lányod mellett – mit csinálsz szívesen?

Angi: Nagyon szeretek olvasni, sorozatokat nézni, a barátaimmal, ismerőseimmel együtt lenni. A kultúrát is fontosnak tartom, így amikor a helyzet engedi és van lehetőség, akkor színházba, múzeumokba is szívesen elmegyek. Kiemelkedő szerepet játszik az életemben a kereszténység, a gyülekezeti hitélet, igyekszem keresztény életmódot élni. Egy időben lovagoltam is, most ugyanabban a lovardában a kislányom váltott fel engem! Kiskorom óta érdekel a tánc, jártam is táncolni, aztán megvakulásom után ez a kapu szintén jóval szűkebb lett. Sajnos, ahol elkezdődött látássérülteknek a táncoktatás hamar be is fejeződött, nem volt elég jelentkező, de nagyon szeretném ezt a sportot idővel tovább űzni, amennyiben lesz erre lehetőség. Önkéntes munkát szintén szívesen végzek, általában különböző területeken pl. kutyamenhely, Vakok Szövetsége stb.

Csilla: Milyen terveid, álmaid vannak a jövőben?

Angi: Szeretnék jó édesanya lenni! Olyan értékeket megteremteni, amivel adok másoknak, fejlődni az élet minden területén, mert ez az, amire legtöbbször szükségünk van, képzéseket elvégezni, hasznos lenni és nem utolsó sorban színes életet élni, tapasztalatokat szerezni!

Csilla: Van-e kedvenc idézeted, mottód, ami téged és az életfelfogásodat tükrözi?

Angi: „Belefáradunk azokba az örömökbe, amiket élvezünk, de azokba sohasem, amiket másoknak adunk.” (John Petit-Senn)

Hasonló cikkek:

Ne maradjon le újdonságainkról!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Skip to content