Kerekesszékkel érkezett a Mikulás az Akvárium Klubba

December 5-én megrendeztük a Hello Piac Integrált Karácsonyi Vásárt az Akvárium Klubban. A nap fénypontja a Mikulás érkezése volt délelőtt, aki nem szánnal, hanem kerekesszékkel érkezett egy Down-szindrómás krampusz kíséretében. Aznap a hó is esett, így a hangulat még ünnepibbre sikeredett. A jelen lévő gyerekek, köztük a meghívott, kis “díszvendégek”, a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központjából érkezett csöppségek is nagy izgalommal várták a Mikulás érkezését. Népszerű gyermekdalokkal töltötték a várakozás perceit, és mire “begurult” Mikulásunk, az izgatottság is egyre nagyobb lett.

A vásáron, a nívós termékek mellett mindenki megtalálhatta a magának való kreatív foglalkozást. Az Agapé Virág önkéntesének vezetésével kézműves workshopon ajtódíszeket, kopogtatókat, asztali dekorációkat, egyedi ajándékokat készíthettek az érdeklődők.  

A kicsiknek Totyogósarok volt berendezve, és a picit nagyobb, 2-6 éves gyerekeknek a Nem Adom Fel Alapítvány lelkes önkéntesei tartottak kreatív foglalkozásokat készségfejlesztő feladatokkal. A gyerekek pontokat  gyűjthettek egy-egy feladat megoldásával melyeket később ajándékra válthattak be.  Ezekkel a feladatlapokkal, játékos feladványokkal a kreatív problémamegoldást, a finom motorikát és a koncentrációs készséget lehet fejleszteni, különös tekintettel az óvodás korú- és az iskolakezdés előtt álló gyerekeknél.

A kicsik még játékosan fejleszthetők, például  gyümölcsök, állatok, színek neveinek megtanulásával. Emellett találkozhattunk a napi rutincselekvések begyakorlását segítő jutalomtáblával (fogmosás, öltözés, vetkőzés, szobatisztaságra szoktatás stb.), mely segíti a szülők és gyerekek mindennapjait játékosabbá tenni. Ezekkel a játékos feladványokkal az SNI-s  gyerkőcök is jól fejleszthetőek. 

Hisszük, hogy minden gyermek ajándék, és szülőként az egyik legboldogabb kihívás az ő fejlődésüket, a világban való eligazodásukat elősegíteni. A Nem Adom Fel Alapítvány Léleköntő műhelyével együttműködve előkészületben van számos speciálisan ADHD-val, vagy autizmussal elő gyermekek számára tervezett fejlesztő albumunk, melyek várhatóan 2022 tavaszától lesznek elérhetőek – tudtuk meg a foglalkoztató játék tervezőjétől és készítőjétől. Akit érdekelnek ezek a fejlesztő játékok további információt talál a www.baribaba.hu oldalon és Facebook oldalon. 

A délután is eseménydúsan telt ezen a vasárnapon. Bár  számos más adventi rendezvény volt a városban, sokan  döntöttek úgy, hogy az Akváriumba jönnek el nézelődni, megvásárolni a családnak szánt karácsonyi ajándékot, kicsit kikapcsolódni.  Közösségünk számára a legfontosabb, hogy előtérbe helyezzük az együtt alkotás örömét, a tudatos vásárlás fontosságát, a természetes anyagokból készült, környezetbarát termékeket, a magyar designerek/tervezők munkáit, illetve a fogyatékossággal élő barátaink által készített minőségi termékeket egyaránt! Ez most sem volt másképp. Megérkeztek a Nem Adom Fel Alapítvány tapasztalati szakértői és önkénteseik,  akikkel vasalható gyöngydíszeket, karácsonyi angyalkákat lehetett készíteni. 

A családi vásárnapot a Mandulaszem Bábcsoport adventi, karácsonyra hangoló bábelőadása zárta. 

A karácsonyi vásár jótékonysági gyűjtésének  keretében helyeztük fókuszba  a hátrányos helyzetű, kiemelten mélyszegénységben élő gyermekeket és családjaikat.  Kezdeményezésünket a  december 12-i rendezvényünkön is folytatunk. Szívesen fogadunk mindent, amivel a gyermekek Karácsonyát szebbé tehetjük: tartós élelmiszereket, dobozos süteményeket, szaloncukrokat, édességet, gyermekjátékokat és könyveket, kreatív kellékeket és higiéniás/szépészeti termékeket. Az adományokat a Nem Adom Fel Alapítvány asztalánál kihelyezett adományládákba lesz lehetőség elhelyezni. 

Találkozzunk most vasárnap, december 12-én ismét az Akvárium Klubban, az év utolsó közösségi vásárán, este 18.00 órától pedig a NEMADOMFEL Együttes karácsonyi nagykoncertjén , számos meglepetés – és sztárvendéggel együtt. 

Szöveg: Dubniczki Csilla 

Fotó: Dely Dávid 

Hasonló cikkek:

Ne maradjon le újdonságainkról!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Skip to content