Önkéntesből munkatárs, több mint felemelő – Szabó Rita

A Léleköntő programunk lelkes csapatának tagja Szabó Rita is, aki korábban gyógypedagógus-önkéntesként, majd már kollegaként vesz részt a Léleköntő programban, ami autizmussal és ADHD-val élő gyermekek szüleinek, családjainak, pedagógusainak nyújt magas fokú szakmai segítséget. Emellett részt vett az alapítvány számos rendezvényén, más programjaiban is.

Mit tudhatunk Rólad? 

Szabó Rita vagyok, pályakezdő gyógypedagógus a Nem Adom Fel Alapítvány Léleköntő Programjában. Budapesten, a 8. kerületben élek egy nagyon jó lakótársi közösségben. Budakeszin nőttem fel, viszonylag nagy családban: két nővéremmel és öcsémmel. Mindannyian ugyanabba az iskolába jártunk, méghozzá a híres- neves Prohászkába, ahol a NEMADOMFEL Együttes, annak idején minden évben egyszer vagy kétszer koncertezett. Ekkor még annyira nem ismertem az alapítványt. Többször is megfordult a fejemben, hogy elmenjek Nem Adom Fel táborba, de valahogy sajnos sosem jött össze, nem fért bele a nyárba. 2015-ben felvettek az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karra. Itt értelmileg akadályozottak, és hallássérültek pedagógiájára specializálódtam. Különösen érdekelt a gyógypedagógia tudomány, a participatív oktatás, kutatás és a támogatott döntéshozatal. Szakdolgozati kutatásomat is ezekhez kapcsolódóan a Támogatott döntéshozatal témájában készítettem participatív kutatótársammal, Futár Andrással. Egy fókuszcsoportos interjút moderáltunk közösen, amiben különböző érintettek véleményét kérdeztük. Nagyon nagy élmény volt a közös munka, rengeteget tanultam közben. Még a szakdolgozat írás előtt, de abszolválásom után dolgoztam egy évet a Küldetés Egyesület István utcai napközis otthonában és egy kis ideig támogatott lakhatásában is. Két nyárra is elmentem Amerikába, egy fogyatékossággal élő személyeknek szóló táborba: Camp Anne-be. Itt személyi segítő voltam. Nagyon meghatározó élményeket kaptam. Egy fél évet pedig a Baby Garden Daycare angol- magyar bölcsödében dolgoztam, mielőtt az alapítványhoz kerültem. 

Hogyan kerültél az alapítványhoz és mi itt a fő feladatod? 

Mutschler Milán, régi iskolatársam a Prohászkából és akkori szaktársam, jó barátom hívott el előszőr önkénteskedni egy szemléletformáló programra egy iskolába. Őszintén, az nekem is hatalmas szemléletváltás volt! Kollár Zoltánhoz, Zozóhoz osztottak be, mint segítőt. De végül azt hiszem ő többet segített nekem eligazodni az iskolában, hogy mi hol van? Mit, hogyan kell csinálni. 😀 Később mentem többször is Nem Adom Fel táborba segítőnek és csapatvezetőnek. Illetve Bandi bácsit kísértem kóruspróbákra. Ezt nagyon élveztem. Főleg, amikor Bandi bácsi énekelt, meg verset mondott a Szabadság hídon átmenő villamoson, a naplementében. Az volt a hét csúcsa! (Aki nem tudja, Bandi bácsinak gyönyörű hangja van!) Egyszer egy szuper kis csapattal Lettországba is elutazhattam az alapítvány jóvoltából. Egy Erasmus+- os programon vettünk részt (Social Records- Lets Highlight Equality Matters), aminek keretében nem csak a gyönyörű Rigát és a jeges Balti-tengert ismerhettük meg, hanem több különböző kultúrából és helyről érkező nagyon kedves és nyitott embert. Hatalmas tanulság és élmény volt ezalatt az öt nap alatt a program témájában egy kisfilmet közösen elkészíteni. Többször önkénteskedtem a Piacok napján is. Itt az évek során az infópultos lányok csapatának tagjává váltam. Illetve a nemzeti színházi Fogyatékossággal élő személyek világnapján megszervezett gálán is többször segédkeztem már.  

A Léleköntő Programnál februártól kezdtem el önkénteskedni. Az elején még csak beugróként, de később annyira jól esett a lelkemnek ide járni, hogy állandó segítő lettem egy kisfiú mellett, amit nagyon élveztem. Hihetetlenül jól esett, amikor nyáron Anna kollégaként is meghívott maguk közé.  A szakmai nap után hamarosan érkeznek hozzánk a gyerekek az intenzív terápiás napokra. Ezekre az alkalmakra, ahogy tudok szeretettel készülők és várok. Nagyon jó, összetartó, szeretetteljes csapatba kerültem és ezért rendkívül hálás vagyok.  

Mit jelent számodra a “nemadomfel” érzés, lelkület? 

Amikor a „nemadomfel” lelkületről van szó, mindig eszembe jut az első, debreceni Nem Adom Fel táborom egy estéje, amikor későn, a buli után a kis fa kabinunkba mentem vissza. Alig vártam, hogy végre aludhassak. Néhány méterrel messzebb a fák között gitárszót és énekhangot hallottam.  A már lassan kialvó, parázsló tűz körül páran összegyűltek énekelni. Nem nagyon ismertem még olyan nagyon közelről senkit azok közül, akik ott voltak. Kicsit félve, de az énekhangoktól és a parázs szépségétől felbátorodva odamenetem és leültem a körbe egy farönkre. Hallgattam az ismeretlen és ismerős dalokat. Előttünk voltak a parázsló rönkök, körülöttünk fák, felettünk pedig a csillagos ég. Meghatóan szép perceket éltünk át együtt és közben énekeltünk. Egyre többen és többen lettünk a tűz körül. Egyre hangosabb és tisztább lett az ének. Talán ezzel a történettel tudnám a leginkább leírni azt a lelkületet, amit itt kapok. Valami, ami, akármilyen fáradtnak, szomorúnak vagy terheltnek érzed magadat, már messziről is vonzó és minél közelebb merészkedsz a „tűzhöz”, annál szebb, mi több: éltető, közösségi és felemelő. 

Szabadidődben mit csinálsz szívesen? 

Mindig nagyon örülök, amikor el tudok menni a közeli barátaimmal egy- egy jó programra, színházba. Szeretek még velük társasozni, közösen főzni, majd együtt enni. Szeretek egy-egy baráttal beülni egy kávézóba beszélgetni és élvezem a közös reggeliket is. Szeretem, amikor van időm kicsit megállni, magamban lenni, gondolkozni, naplót írni, olvasni. Szeretek utazni, új helyeket, embereket megismerni.   

Milyen terveid, álmaid vannak a jövőben? Mit tanácsolnál azoknak, akik még nem vállaltak önkéntes munkát, mi ennek a szépsége, nehézsége? 

Most a tervem az az, hogy lélekben is megérkezzek az új munkakörben, megtaláljam a helyemet és minél inkább jobban tudjam csinálni, amit csinálok. Majd februárban megyek egy korai autizmussal kapcsolatos képzésre. Azt nagyon várom. Illetve majd kicsit később szeretnék egy mester képzést is csinálni gyógypedagógia tanárin, vagy szociálpolitika szakon. Örülnék, ha majd egyszer még utoljára eljutnék megint Amerikába, abba a táborba, ahol dolgoztam. Illetve álmom, hogy egy nap esetleg létrejöjjön egy olyan széleskörű ingyenes jogi tanácsadás, ami érintett személyeknek segít a támogatott döntéshozatal igénybevételében. Az önkéntes munka rengeteg élményt, jó barátot, tudást, tapasztalatot és kapcsolatot ad. Egyszerre fáradsz el és töltődsz fel közben és ez egy leírhatatlanul jó érzés. Lehetőséged van a határaidat feszegetni és nagyon jó embereket megismerni, tőlük tanulni. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Akár hosszú, akár rövid távra is. Az önkéntes munka nehézsége talán inkább az önkéntesek összeszervezésében, koordinálásában és toborzásában van. De ha már egy jó rendszer kialakult és van elég önkéntes akkor rengeteg szuper dologra lehetünk együtt képesek. 

Van-e kedvenc történeted, idézeted, mottód, ami téged és az életfelfogásodat tükrözi? 

Ez mindig változik, de van egy gyakran visszatérő: „Az vagyok, aki vagyok. Úgy sem lehetek más: miért féljek hát felfedezni ki vagyok?” (Szophoklész) 

Hasonló cikkek:

Ne maradjon le újdonságainkról!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Megszakítás