Sikerrel zárult foglalkoztatási pályázatunk, melyet az FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft), valamint az EMMI és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósult meg

A pályázat keretein belül az volt a célunk, hogy 2021-ban 15 megváltozott munkaképességű személyt integráljunk a nyílt munkaerőpiacra. A feladat akadályait sikerrel véve ma mind dolgoznak.

Zsófi ma már a Starbucks dolgozója. Édesanyjától kapott levél ad új lendületet ez évi munkánkhoz:

 

„Nagyon hálásak vagyunk a nálatok töltött időért, a sok szeretetért, a fáradságos, kitartó munkátokért. Zsófinak hatalmas lehetőséget, önbizalmat és egy minőségibb élet kezdetét segítettétek ezzel.

 

Hiszem, hogy ez a szolgálat a segítő munkatársak részéről és maga az az empátia ahogy ezekhez a fiatalokhoz viszonyultok nem mindennapi lendülettel és erővel csak úgy végezhető, hogy Isten gazdagon megáld Benneteket és gyümölcsöző munkát ad számotokra. Szívből kívánom, hogy sok ilyen siker sztori szülessen az Alapítvány támogatásával, mindannyiunk nagy-nagy örömére!

 

Baráti öleléssel: Anita”

 Idén is töretlen lendülettel folytatjuk munkánkat, és legjobb tudásunk szerint igyekszünk immár 20 főnek biztosítani helyet a nyílt munkaerőpiacon.

Megszakítás