• nemadomfel@nemadomfel.hu
  • +36 70 699 3319 (Hívható H-P / 9:00-15:00)
  • Iroda : H, Sz / 08:00 - 15:00

Interjú Szűts Diával

Az Alapítvány Kommunikációs csoportjának halk szavú, mosolygós, munkájára igényes és precíz tagja. Ilyennek ismertem meg. Keveset tudunk róla, főleg távmunkában dolgozik otthonról. Ő az, aki az online és social media felületeket kezeli, valamint segítséget nyújt egyéb kommunikációs feladatokban. Mint az interjúból is kiderül, szépírói érzéke is van. Kezdem azt hinni, hogy az Alapítványnál, csupa rejtett tehetség dolgozik. Mindenkiben van valami plusz, valami szerethető, valami titokzatos képesség. Ismerjétek meg Diát.

Csilla: Kérlek, mesélj pár szót magadról!

Dia: Ha valaki arra kér, hogy magamról meséljek, mindig az egyik kedvenc Arthur Rimbaud idézetem jut eszembe: „Én – az mindig valaki más.” Azt hiszem, pont valamiféle hasonló, folyamatos változás jellemez, amit ez a sor megragad. Élénk fantáziával vagyok megáldva, és folyton tele vagyok ötletekkel – amikből történetek születhetnek. Ezek a történetek néha szalmaláng életűek, és elhamvadnak, mielőtt még bármit kezdhetnék velük – máskor viszont sikerül papírra vetnem őket. Épp ez a nyughatatlan képzelet segített abban is, hogy mit tanuljak a gimnázium után. Kommunikáció szakra mentem a Kodolányi János Főiskolára – ma már Egyetemre. Érdekes kihívásnak találtam, hogy ebben a környezetben többek között a hírírást is meg kellett szoknom – csapongó, érdeklődő természetemnek jót tett a kimért, rövid, lényegre törő forma, ami egy ideig olyan idegen volt számomra. Ebben az időszakban a főiskola még a mostaninál is szorosabb kapcsolatot ápolt a Vörösmarty Rádióval, ahol diákműsorokat csinálhattunk, és ennek köszönhetően remek csapat verődött össze. Mire másodéves lettem a kommunikáció szak Budapestre költözött, én pedig vele tartottam – ám a hirtelen változások közepette azért akadt valami teljesen más jellegű dolog is, ami lekötötte az érdeklődésemet. A suli épp akkor indította saját szépíró kurzusát, ami fantasztikus volt, és épp az olyan nyugtalan lelkeknek találták ki, mint amilyen én vagyok. A harmadik év végére megjelent a társaság első antológiája, Csak egy mozdulat címmel, s benne egy meglepően hosszú novellámmal. A főiskola után a PPKE kommunikáció mesterszakán tanultam tovább, s ezt az időszakot leginkább két szóval tudnám jellemezni. Kemény. Munka. Ennek ellenére az élet nem csak vérből és könnyekből állt – erre az utazásra ugyanis két igen közeli barátom is elkísért az alapszakról, velük tehát meg tudtam osztani a nehézségeket. Írásaim pedig továbbra is napvilágot láthattak néha – leginkább a fehérvári Vár folyóiratban – és amíg az embernek meséi vannak, mindene megvan. J Az iskola mellett megvoltak a magam másféle szívügyei is – például rendszeresen lektoráltam egy jó barátom steumpunk regényeit, ami kimerítette számomra az álommunka fogalmát. Ha jót akartok olvasni, mély meggyőződéssel ajánlom figyelmetekbe Vivien Holloway Winie Langton történeteit. A mesterszak végeztével még épp idejében bukkantam az ELTE kreatív írást oktató felnőttképzésére, ahol úgy éreztem magam, akár hal a vízben. A képzést diplomavédésen kívül a társaság publikációjával fejeztük be. Ebben az évben írtam először ötven szóból álló történetet, és ekkor már elég bátornak éreztem magam, hogy hátrahagyjam az iskolapadot.

Csilla: Hogyan kerültél a Nem Adom Fel Alapítványhoz, mi a feladatod?

Dia: Az itteni munkámat egy kedves baráti gesztusnak köszönhetem. Régóta ismerem Borda Klárát, aki meggyőzött, hogy az Alapítvány mindig szívesen fogadja a segítő kezeket – talán örülnének valakinek, aki szívesen foglalkozik emberekkel, élettörténetekkel, és természetesen szövegekkel. Ezzel gyakorlatilag jellemeztem az itteni munkámat: örömmel segítek be a Facebook oldalunk gondozásába, és ami külön örömmel tölt el, hogy a munkának köszönhetően leporolhattam az angoltudásomat is. Nagy lelkesedéssel fordítom le az Alapítványnál történő eseményeket részletező postokat magyarról angolra. Ezek a zömében rövid, színes beszámolók emlékeztetnek a hírírás terén szerzett tapasztalataimra – szórakoztat, hogy megragadhatom a különböző nyelveken születő üzeneteket, és átültethetem őket egy másik környezetbe. No, és természetesen az Egyéniségek sorozatot is hűségesen követem, és némi félelemmel esetleg szerkesztem is, ha szükséges. Bár valójában ezek a szövegek nem szorulnak valódi gondozásra, mivel a legtöbb esetben szinte lélegzően organikusak – de ennek köszönhetően az elsők között lehetek, aki olvassa és élvezi őket J

Csilla: Most a járvány idején hogyan, mivel töltöd a napjaidat otthon? Mire van több időd, mire figyelsz jobban?

Dia: Mivel a munkám jelentős része természeténél fogva online környezetben is végezhető, így ez nem jelent számomra változást. Továbbra is elvégzem a felmerülő feladatokat – mi több, ha lehet még nagyobb örömmel fogadom őket. Tekintettel mindarra, ami most a világban folyik, kimondottan hálás vagyok, ha van mire fókuszálnom az energiáimat, s nincs időm aggódni. Ha ki kellene emelnem valamit, amire különösen figyelek, ez lenne az: ne gondolkodj túl sokat negatív dolgokon, ne aggódj feleslegesen – minden napnak csak a maga gondja. Ugyanakkor persze, a folyamatos otthonlét megnyit néhány olyan lehetőséget is, amiről eddig szó sem lehetett idő hiányában. Nem mondhatnám magam különösebb sznobnak, ha könyvekről esik szó – egyforma érdeklődéssel olvasok szép és szórakoztató irodalmat is. Mint a legtöbbünknek, nekem is van egy végtelen könyvlistám, amiről most, hogy kisebb az életterünk, a lehető legtöbb kötetet el szeretnék olvasni. Ilyenek például Darren Shan vámpírtörténetei – a tizenkét részből kamaszkoromban talán, ha három könyvet olvastam el – most talán többre is juthat időm. Még az is előfordulhat, hogy megint nekirugaszkodom a Háború és Békének is….

Csilla: Mi hiányzik a korábbi, megszokott életedhez képest?

Dia: Rendkívül fantáziátlan módon – a személyes találkozások. Ragaszkodom a barátaimhoz, néha egy kávé vagy bármilyen apró impulzus sokat segít a mindennapokban. Még a munka is jobban mehet, ha van kivel megtárgyalnunk, és a bezártságtól néha úgy érzem magam, mint egy aranyhal, akit akváriumba kényszerítettek. De makacsul optimista természet vagyok – ez az aranyhal lét nem tarthat örökké, és amikor vége lesz, csak még jobban fogjuk értékelni a kis örömöket, mint egy séta a parkban.

Csilla: Mi ad erőt a mindennapokban?

Dia: Az az igazság, hogy szinte nevetségesen könnyen felvidítható vagyok. Ha van egy tábla csokim, és egy jó könyvem, akkor a világ tökéletes helynek tűnik. Manapság még egyszerűbb jó történeteket találni, mint eddig bármikor – tekintettel a helyzetre sok kiadó biztosít ingyen letölthető regényeket, nem beszélve arról milyen széles a sorozat választék. Arra is gondoltam, hogy közelebbről megismerkedtem a Skillshare nyújtotta lehetőségekkel. Ez egy online közösség, ahol sokféle témában képezheti magát bárki, aki időt és energiát szán a tanulásra. Időben és energiában most épp bővelkedem – s ezt egy olyan lehetőségnek tartom, ami segíthet abban, hogy produktívabbak legyenek a napjaim.

Csilla: Tervek? Álmok?

Dia: Ha egyszer nagy, okos és kitartó leszek – szeretnék befejezni egy regényt. Novellát írni fantasztikus – kiemelni egy lényeges, érdekes, furcsa percet egy figura életéből, aztán elengedni azt a szálat – de mindig vágytam rá, hogy egész világokat alkothassak meg. De megírni nem is lenne elegendő számomra – ha ezek a regények napvilágot láthatnának, és szerető közönségre találnának – ezt nevezném valódi, megvalósult álomnak.

Csilla: Van-e kedvenc idézeted, versed vagy mottód?

Dia: Rengeteg idézet, vers van, amit szeretek, ebből egy Ady Endre verset megosztok veletek.

Akik mindig elkésnek

Mi mindig mindenről elkésünk, Mi biztosan messziről jövünk, Fáradt, szomoru a lépésünk. Mi mindig mindenről elkésünk.

Meghalni se tudunk nyugodtan. Amikor már megjön a Halál, Lelkünk vörösen lángra lobban. Meghalni se tudunk nyugodtan.

Mi mindig mindenről elkésünk, Késő az álmunk, a sikerünk, Révünk, nyugalmunk, ölelésünk. Mi mindig mindenről elkésünk.



Szöveg: Dubniczki Csilla

Hasonló cikkek:

Ne maradjon le újdonságainkról

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Skip to content