A Nem Adom Fel Alapítvány munkatársa vagyok, látássérült.  

Gyakorlatilag egyész életemet végig kísérte a testmozgás. Tíz éves koromtól több mint negyven éven át néptácos voltam. Mikor abbahagyni kényszerültem részben a korom, részben a látásromlás miatt, rövid idő elteltével érezni kezdtem, hogy hiányzik a mozgás. Feltettem hát a kérdést magamnak. Milyen sport az, amit a fogyatékosságommal (vagy annak ellenére) űzhetek? Mi az, amihez nincs szükség komolyabb anyagi befektetésre, bármikor, még ötven felett is belevághatok, és kielégíti a mozgásigényem. 

Szinte adta magát a válasz. A FUTÁS! Így, immár nyolcadik éve gyűjtöm a kilométereket a lábamba. 

Eleinte csak futópadom mertem futni. Féltem, ha kimegyek a közeli parkba az ottani rekortán pályára, olyan leszek, mint egy elszabadult hajóágyú, minden szembejövő sporttársat leütök majd a lábáról. 

Míg egyszer mégis kimerészkedtem, és örömmel tapasztaltam, hogy a futótársak figyelnek egymásra, rám is. Azóta futok kint is, bent is, és még egyszer se mentem neki senkinek. 

Eddig, csupán önmagam szórakoztatására futottam, azért, hogy bebizonyítsam önmagamnak, hatvanhoz közel, látássérültként is lehet valaki teljes értékű tagja a sportközösségnek. 

Mostantól viszont birtokában vagyok még egy hatalmas motivációnak.  

A Nem Adom Fel Alapítvány Jótékonysági futó nagyköveteként a futással, fogyatékosággal élő társaimon is segíthetek. Ez már elég lendületet ad számomra ahhoz, hogy ebben az évben versenyen is elinduljak. 

Támogasd futásom, és ezen keresztül a Nemadomfel Mikes Lélekközpont megvalósítását. 

Ha pedig kedvet kaptál a futáshoz, csatlakozz Te is a #énisszuperhősvagyok programhoz és tapasztald meg, milyen fantasztikus ez a csapat! 

Mert futni jó, a futás egészséges!